szumma

Pár nappal később miután az élmények már ülepedtek egy kicsit.
Na milyen volt Kína?

Nagy. A magyar, vagy mondhatom európai mértékhez szokott térképolvasási reflex nemegyszer megtréfált. Elindultunk egyik este a Jangcéhoz a vasútállomástól. 3-4 km. Egy óra múlva ott vagyunk kényelmesen.
Még két óra múlva sem voltunk sehol. Besötétedett és a járdán a korláthoz tapadva gyalogolva védtük az épségünket. A robogósok, biciklisek nemegyszer spontán pacsit adva húztak el mellettünk - kivilágítatlanul természetesen.

Finom. Más a fűszerezés, mindig kicsit más az elkészítés de a végeredmény az esetek 90 %-ban ínycsiklandó fogás. Amennyire lehet megtartva az étel természetes ízét, fűszerrel nem elnyomva hanem jobban kihozva azt. Nem fogom elfelejteni az első pekingi kacsát, a sült rákot, a nyárson sült bárányt, zöldséges tésztát a köpködőben. Végre az európai szállodák ehetetlen egyen-tojásrántotta tömbjei után mesterien elkészített omletteket ehettem. Magában egy tükörtojásnak is fantasztikus íze volt. Tudom, hogy amerikai hozomány, de most ettem először fahéjas bundáskenyeret. Ez is nagyon finom volt reggelire.
Tanácsom az utazóknak, hogy bátran kostóljanak meg ismeretlen dolgokat. És a TEA. De erről már írtam egy egész posztot. A sok teán kívül hoztam haza üveg teáskannácskát, porcelán teaforrázó csészét fedővel, többfajta teáscsészét és egy rózsafából készült teatálcát is. Már több szeánszunk volt itthon, még az út elején vagyunk de eddig nagyon bejövős.

Zajos. Mindig szól valami. Még a liften is megy a tv. Az utca az autókkal, motorosokkal, biciklikkel, riksákkal és egyéb tatuini közlekedési eszközökkel. Vigyázni kell hol áll meg az ember, nemegyszer kellett hátraugranom mert jött a biciklis horda. A sávok csak fel vannak feste a szokás kedvéért, de összevissza kerülgetik egymást, simán beáll egy kétsávos útra egymás mellé négy jármű is. Index helyett duda minden esetben. Duda jelentései megfigyelt gyakorisági sorrendben:
1. Jövök! 2. Itt vagyok! 3. Vigyázz! 4. Anyád!

Vengégszerető. Egyetlen negatív élményemmel kezdem: Egy laktanya előtt az ügyeletes kínai GI-JOE kinézett az ablakon, villámló szemmel rámnézett majd köpött egy hosszút. Ezt leszámítva mindenhol kedvesen, érdeklődően fogadtak. Tudom mi sem vagyunk ezzel a topon de elképesztő mértékben nem beszélnek angolul.
Érdemes még itthon lementegetni vagy kínai ismerőssel készítettni egy segítségtáblát. Az enyémen rajtavolt kínaiul, kis térképpel a nanjingi-sanghai repülőtér, szálloda és hotel címe.
Ezen kívül a következő dolgokat kértem kollégáimtól, hogy írják le:

pekingi kacsa
mogyorós csirke
pirított tészta
  rákos
  zöldséges
  sertéshúsos
hideg sör
ásványvíz

Ezt találtam ki végszükségletre ha máshogy nem tudunk ételt rendelni.
Csak rámutatok és hozzák. Szerencsére egyszer sem kellett használni.
Vannak éttermek amik kivülről nagyon ótvarul néznek ki de mégis tiszta, rendes ételt adnak. Nekem nagyon érzékeny gyomrom van, de a két és fél hét alatt semmi bajom nem lett ételtől. Mindenhol kedvesen, udvariasan szolgáltak ki, láthatólag örültek neki, hogy ki akarjuk próbálni a kínai dolgokat. Sokszor miután kihozták a kaját, oldalról nézték megesszük -e vajon? Furcsa, de úgy tünt vasárnap este kilenckor bezár az éttermek egy jó része.


Szokás szerint utolsó pillanatban mentem a legjobb helyre. Ha újra mehetek, hanygolom a belvárost és a legtöbb időt a parkban leszek. Viszem a teámat, nézelődöm és biztosan beállok táncolni.
Ez a park volt a legnagyobb kínai élményem. Nagyobb mint a World Financial Center látványa Sanghaiban.