Vacsora előtt magamban mantrázok: csak-ne-hotpot-legyen ... csak hotpot ne legyen !
A kabátom és több ruhám is hotpot szagú. A millió lábasban fővő erős fűszeres lé mindent átható szagából elegem van egy időre, csakúgy mint a hárompercig főtt húscafatokból is.
Csajok már az étteremben vannak, Magic vár a szálloda portáján.
Útközben finoman érdeklődöm, hogy hová megyünk ?
- Ó itt van a közelben és nagyon speicális kínai étterem lesz !
Atyaúristen! Az egyik hotpotétterem ahol voltunk is itt van a sarkon és annál speciálisabb kevés van... - rémülök meg magamban.
-Hotpot ? - kérdezem óvatosan
Csend
Hotpot étterem ? - kérdezem megint
- Szereted?
Néhány szóban vázolom, hogy bár nagyon nagy élmény volt és a főtt siklónál, agyvelőnél jobb étel kevesebb van a keleti féltekén, de most egy időre elég volt. Megtudom, hogy egy halétterembe megyünk. Jobb falon akváriumok de ezek nem relaxációs kellékek: A rákok, halak arra várnak hogy a vendég rájuk mutasson és mennek is a levesbe.
Szokásos módszer mint mindig : étlapot tanulmányozva mindenki kiválaszt a kedvenc ételéből egyet-kettőt - de nem csak magának. Miután kihozzák a fogásokat mindenki vehet mindenből: megosztunk mindent. Előttem a kis tál, benne a kisnyelű de nagyfejü lapost kanál és a két csopsztik: az elmaradhatatlan evőpálcika. Agyagcsuporban langyos tea. Kistányér a maradékoknak. Kérünk két sört. Külön kérjük, hogy hideg (Bidzsu) legyen, mert a kinaiak ha isznak akkor általában nem hűtik be előtte. Eszek megint rákot, tofut, ananászos-malachusit, sült tésztát. Kihozzák a halat. Mondják, nem tengeri hanem folyami hal. Keresek valami húsosabb részt de nem találok. Éppen időben mielőtt kivennék egyet veszem észre, hogy két tétel van a tálban: főtt halszem és halbőr. Többiek élvezettel vetik rá magukat a a csemegére.. Na itt valamit csinálni kell - kiveszek egy kockatészta méretű halbőrt és megeszem. Nem rosz.
Hoznak egy égőfejet. Rosszat sejtek. Hozzák is a forróvizes tálat is - Ó basszus hotpot megint ! NEEEM !
Most "csak" marhahúst és gombát főzünk. Kolléganőm szed nekem - bő lével néhány husit és egy rendesebb adag gombát is amelyik egyáltalán nem hasonlit a mi gombáinkhoz.
Az Avatar-ban láttam ilyen növényt a Pandorán.
Végül még egy helyi édesség, rizsalapú pite - nagyon finom. Hozzák a számlát, fizetés után a kolláganőm aprópénzzel kaparja a felül található csíkot: Minden éttermi számlával megvan az esélyed, hogy pénzt nyerjél. A szépséghibája a dolognak, hogy a pénzért a helyi APEH-be kell bemenni és ez lehet, hogy kisebb nyereményért túl nagy ár. ("Hogy is volt azzal az ÁFA visszaigényléssel négy éve Cseng úr ??? ")
Utolsó nap közös képet csinálunk a kínai kollégákkal: Ők is SAP-osok mind - logisztikai és pénzügyi tanácsadók. Többen közülük gyönyörüen - választékosan beszélnek angolul. Ez mellett Jerell tesz majd róla hogy egyre jobban elboldoguljanak a nyugati világban is.
Egyik ebédnél kérdezte tőlem, hogy mi lenne az a tulajdonság amit a kollégáimnál fejlesztenék.
Persze jó lenne ha nem köpködnének. Próbáltam felvenni a telefonnal milyen az amikor kimennek a wc-be, egy-két jó erős, az orrtartalmat is leszívó harákolás után embereset csuláznak ... bele a csapba.
Azonban ezt pár nap után teljesen megszoktam. Alapvetően úgy érzem van bennük valami tisztaság, ártatlanság. Huszonévesek de mindenkinek férje-felesége van, majdnem mindenkinél gyerek is van már. Magic meséli, hogy nagyon szeretnének testvért a kisfiának de az úgy kezdődik, hogy először ki kell fizetni a 10-30 ezer Jüanos büntetést és utána a második gyereknél teljesen ellehetetlenítik az óvodához, iskolához jutást. Pedig nagyon szeretnének a lányok is még egy gyereket - de nem lehet.
A két hét alatt szinte kivétel nélkül mindenki nagyon barátságos és érdeklődő volt irányomban.
Mindent egybevéve felköthetjük a gatyánkat itt Európában : ez itt már nem az indiai helpdesk színvonal.
Elbúcsúztam az öregtől is. Már odáig jutottunk, hogy mikor találkozunk hosszasan rázzuk egymás kezét mosolyogva miközben a másik könyökét is fogjuk a másik kezünkkel.
Mutattam magamra, hogy Konyec aztán az égre, hogy visz a madár el nemsokára, vissza a Kárpátok ölelő karjai közé. Ott volt megint egy kínai kolléga is, rajta keresztül kédezte miközben képzeletbeli felespohár volt a kezében: "iszom -e?" (Ezt a remek kérdést! Most már biztos, hogy egy lélek-családból valók vagyunk)
"Mint a Gödény!" válaszoltam volna, ha bírom Lao Ce nyelvét de így csak a bájdzsó és a pálinka közötti különbségeket foglaltam össze két percben.
Ez volt Nanjing nekem - a 6 milliós császárváros amit most elcserélek négy napra a 17 milliósra.
Irány a legnagyobb kínai város: SHANGHAI!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése